fura volt úgy

aludni, hogy a saját ágyamban aludtam, de mégis egyedül. nem, nem vesztünk össze, és nem száműztem Kereskedőt a kanapéra. sajnos éjszakás volt tegnap, 23:30-tól dolgozott. 

nagyon hozzászoktam már ahhoz, hogy együtt alszunk, hogy együtt fekszünk és kelünk. persze nem mondom, hogy nem élveztem azt, hogy kicsit egyedül vagyok, de nincs annál jobb, mint kiskifliben összebújva elaludni. 

hülye gondolatok jártak a fejemben mostanság. néha kicsit elbizonytalanodom, vagy nem is tudom. lehet, hogy csak jó dolgomban jutnak ilyen hülyeségek az eszembe.

mármint az, hogy biztosan szerelmes vagyok? az a szitu, hogy én mintha kevesebbet éreznék Kereskedő iránt, mint ő irántam. ő imád, rajong, szeret, szerelmes, és tényleg a tenyerén hordoz. én is szeretem, de pl. a megőrülős, beleszerelmesedős érzés valahogy teljesen kimaradt. talán még magamhoz sem voltam igazán őszinte mindig, amikor erről írtam, vagy beszéltem. valahogy azt érzem, hogy túl könnyen megkaptam, semmit nem kellett teperni érte, nem kellett miatta görcsölni, nem voltak kérdések és kétségbeesés, és mintha ettől nem is lenne olyan nagy varázsa ennek az egésznek. 

egyébként ezek a hülye gondolatok attól pattantak ki a fejemből, hogy most már hetek óta nem tudok elmenni az ágyban. képtelen vagyok rá. felizgulok valamilyen szinten, nem erről van szó, mert már elkezdtem utánaolvasni is, szóval nem vagyok frigid, de valami nem kóser. valamiért nem indul el bennem az, aminek el kéne indulnia.

na de akkor az elején meg miért indult el? volt, hogy egy nap 2-3-szor is sikerült. csak nagy lenne a nyomás, fáradt vagyok, sok a stressz, vagy mi a bajom? 

nyilván ezért kezdtem el kombinálni, hogy akkor én most tényleg ezt akarom, ami éppen zajlik körülöttem? biztos, hogy a szervezetem is kívánja ezt? próbáltam lelkem legmélyére leásni, hogy feltárjam a probléma okát, mert biztos vagyok benne, hogy az anorgazmiának lelki okai vannak. de hogy Kereskedővel van bajom, vagy csak a melóm miatti hullaság miatt van ez, netán túl sokat szívok mostanában? nem tudom. ezért boncolgatom magam.

attól félek, hogy magamhoz sem vagyok igazán őszinte, és akkor meg már vége a világnak, ezt nem akarom. inkább kiírom magamból minden problémámat, hátha attól valami változik. vagy legalább kinyílik a szemem. nem akarok hazudni magamnak. elég sokáig csináltam, és rájöttem, nincs értelme. hát újra minek kezdenék bele?

de hazudok most magamnak vajon? mert az nem hazugság, hogy imádok Kereskedővel lenni, teljesen egy húron pendülünk, lesi minden kívánságom, imád, rajong, kényeztet, és mindent megtesz azért, hogy engem boldoggá tegyen. és ez alapvetően működik is, boldog is vagyok. (ami esetleg boldogtalanná tesz, arról meg nem ő tehet, hanem csak én egyedül, lásd: munka.)

ha belegondolok, hogy eddig minden pasi csak lyukként kezelt, szopatott, átvert, semmibe se nézett, kihasznált, elhagyott, megcsalt, lehúzott pénzzel, vagy egy töketlen faszkalap volt, akkor nyilván rájövök, hogy mi a faszt nyavalygok? SOHA ilyen pasim nem volt, és talán nem is lenne másik, aki így bánik velem, és ennyire szeret. és ettől hogyne lennék boldog? 

kedden kaptam ugyebár a rózsát, na most tegnap képes volt bélszínrolót venni és sütni, meg csinált hozzá törtkrumplit, amiről én még a múlt héten meséltem neki, hogy régen mennyire szerettem, és hogy ezer éve nem ettem már. de tényleg, kb. 25 éve nem ettem bélszínrolót. erre tegnap, mire hazamentem, neki el kellett mennie ügyet intézni, de előtte megcsinálta a kaját, és ott várt letakarva, és mikor belenéztem, hogy bélszínroló, hát sikítottam az örömtől. 

annyira, de annyira kedves, és figyelmes, és ha én ezt megköszönöm neki, akkor mindig az a válasz, hogy ne köszönjem, mert én ezt érdemlem, és ez csak a minimum.

valamelyik este meg ültünk a kanapén, néztem rá, és azon gondolkodtam, hogy nem hiszem el, hogy van pasim, és hogy pont ő az, és milyen szerencsés vagyok, és mennyire jó vele minden, és úgy meghatódtam ezektől a gondolatoktól, hogy már majdnem bőgtem. fogtam a kezét, néztem és hálálkodtam, hogy Ő van nekem. 

hozzáteszem, hogy Zsóéknál, a szülcsinapcsi bulin, míg Kereskedő meg nem érkezett, addig aranyosan flörtölgettem egy pasival, még a keresztnevük is egyezik, de még a külsejük is... nem kicsit volt rám indulva a srác, és mit ne mondjak, nagyon jól esett, és bár finoman visszautasítottam, azért volt, hogy rátettem én is egy lapáttal... 

aztán mikor megjött Kereskedő, akit akkor már nagyon-nagyon vártam, csak az ő nyakában lógtam, meg a kezét fogtam egész este, bár addigra már eléggé be voltam fújva, ez is tény. de akit kellett, még akkor is kiosztottam, nem lettem ettől nyúl, vagy visszafogott. :)

igazából nem kéne ezen az egészen rágódnom, meg nincs is olyan kérdés, hogy Kereskedővel, vagy sem, mert Vele és pont. olyan szinten teljes lett az életem, mióta Ő velem van, hogy az nem igaz. és ebben az a legszebb, hogy szinte semmi sem változott, csak lett Valakim, és lettem valakije valakinek. de volt már ilyen az életemben, és mégsem volt teljes tőle, sőt, 180 fokkal fordított fel mindent az egész. 

pl. a Bőgős életvitele teljesen más volt, mint az enyém. hiába voltunk együtt, mégsem volt teljes, mert egy csomó különbség volt köztünk, és persze legyen is különbség, de ő alkalmazkodni sem volt hajlandó, csak tőlem várta ezt el mindig. szóval szerethettem én őt rajongva, ha nem működött soha. meg nem volt jövője, mert a Bőgős egy puncivadász.

pl. Zé, akivel annyira egy húron pendültünk, de ő meg képtelen volt szeretni, szerelmesnek lenni, elkötelezni magát, illetve hát neki elvileg a külsőmmel volt gondja, bár én ezt már utólag nem tudom megítélni. mindig a hülye démonjaira hivatkozott, hogy azért nem lehetünk több, mint barát, mert azok vannak. 

pl. TG, akit hiába imádtam szőröstül-bőröstül, kívül-belül, ÉVEKIG, titokban, elfojtva, ha egyszerűen soha nem kellettem neki 1-2 numerán túl. 

pl. 76-os, aki meg aztán 100 vasat tartott a tűzbe mindig is, és egy link alak volt, én meg még a seggét is kinyaltam, oszt tessék. a beteg állatja... áhhh... hagyjuk is.

jó, a fentiek közül igazából a Bőgős volt az egyetlen, akivel tényleg jártunk, meg még mondta is, hogy szeret (5 hónap alatt vagy 3-szor), a többiekkel nem volt igazi kapcsolat, de részemről mindegyikbe halálosan szerelmes voltam, és hónapokig bömbiztem utánuk, pedig egy darab szart nem ért egyik se (TG természetesen kivétel, mert őt értékelem, mint embert, és nyilván sajnálom, hogy sose lehettem a nője, de az is rajtam múlott, rossz időben találkoztunk. a mai eszemmel már lehet, hogy kellenék neki, de remélem, hogy azóta megtalálta élete párját, és nagyon-nagyon boldog, mert ezt kívánom neki). 

és akkor most itt van Kereskedő, aki valamilyen szinten ugyanúgy sérült személyiség, mint a többi pasim, aki volt, meg úgy általában a többi, vele egykorú pasi, csak hogy ő legalább őszinte, mindent meg lehet vele beszélni, és hogy ő tényleg akar engem. és csak engem, senki mást. 

nem mondom, hogy agyilag nagy penge, nem mondom, hogy minden csaj megfordul utána az utcán, de a humorától beszarok, és tudom, hogy mindenben nagyon igyekszik. ahhoz képest, amilyen hátrányból indult ő az emberek 99%-hoz képest, én azt mondom, nagyon is büszke lehet magára, és én is büszke vagyok rá.

az anyja annak idején konkrétan ott hagyta a kórházban. nevelőotthonban, majd rokonoknál nőtt fel. soha nem volt igazi családja. mégsem lett se drogos, se bűnöző, se egy vadbarom. én már ezért nagyon tisztelem és becsülöm. és hozzá képest nekem arany életem volt mindig, és igazából a seggem alá lett rakva minden. ja, és boldog, meleg családi fészekben nőttem fel, a legnagyobb békességben és szeretetben. (holott belülről ez soha nem tűnt ilyennek, de legalább ismerem az apámat például)

pont ezek miatt értem én a ragaszkodását, a törődését, talán azt is, hogy miért vagyok élete szerelme... 

hova is akartam ezzel kilyukadni? nem is tudom... de nem rágódok tovább, mert ennek semmi értelme.

szeretem ezt a Férfit, és Vele képzelem el a jövőmet. kicsit úgy vagyok az egésszel, mint az új magyar naranccsal: "kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk..."

szóval, hogy ilyet kértem, mint Ő. pont ilyet. ugyan kicsit rosszabbul lát, kicsit rosszabbak a fogai, de az enyém. 

szerencsére annyiban nem hasonlít az új magyar narancsra, hogy az ő "hibáin", és tényleg csak idézőjelben hibák ezek, lehet változtatni, sőt fog is, mert akar. és ez nekem bőven elég. 

amúgy meg éljük az életünk, együtt, vállvetve minden és mindenki ellen. aki őt bántja, azt agyonverem, és tudom, hogy fordítva is így lenne. nem tűrök semmilyen megjegyzést vele kapcsolatban, bár én is szoktam élcelődni, de csak neki, és hát nekem ér. :))